Tisztelt doktornők, doktor urak!
Tisztelt ápolónők, ápolók!
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Arisztotelész több ezer éves gondolatával köszöntöm önöket a Semmelweis-nap alkalmából. A modern európai tudomány atyjának tekintett görög filozófus így fogalmazott: „Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége. Azzá válunk, amit rendszeresen teszünk.”
Ma is elgondolkodtató igazság ez, hiszen olyan világban élünk, amikor az orvoslás ugyanolyan hatalmas eredményeket képes felmutatni az élet megmentésében, mint mi, emberek az élet elpusztításában. Kínzó ellentmondás ez: a tudománynak, az ismeretterjesztésnek és az önök áldozatos munkájának köszönhetően soha akkora esélyünk nem volt az egészség megőrzésére, mint ma, mégis fájóan sokan vesznek fel rossz szokásokat, és játsszák el ezt az esélyt.
Önök az életünket védik. Azt az életet, ami a 20. és a 21. században egyre inkább összekapcsolódott az egészség fogalmával. A régmúlt emberének nem adatott sok idő, és annak jó részét is súlyos betegségek által gyötörten kellett eltöltenie. Ma azonban már azt az életet tekintjük boldognak, ami nem csupán hosszú, hanem évei viszonylagos egészségben telnek el.
Ezt a kincset, az egészséget pedig önök adják nekünk vissza akkor, amikor rossz sorunk vagy éppen valamilyen mulasztásunk miatt elveszítjük. Az egészség tipikusan az az értékünk, amit akkor kezdünk el becsülni, amikor nincs, vagy legalábbis veszni látszik. Ilyenkor önökhöz fordulunk, és bizony lelki és testi értelemben is elvárjuk, vagy reméljük a gyors, eredményes, végleges gyógyulást. Amikor betegek vagyunk, akkor tudjuk igazán, hogy az egészség nem a betegség hiánya, hanem egy összetett egyensúlyi állapot, amely könnyen felborul.
Önök azonban még akkor is harcolnak mindenkiért, amikor nincs úgymond „békeidő”, hanem egy új vírus valósággal háborús állapotokat teremt a mindennapjainkban, kiváltképp pedig az egészségügyben. Bebizonyították ezt a koronavírus-járvány tombolásának szörnyű két évében, amikor olyan kockázatnak és terhelésnek voltak kitéve a szó szakmai, testi és lelki értelmében, amelyre utoljára csak száz éve, a spanyolnátha kórokozójának pusztítása közben volt példa az egészségügy történetében. És ami a lényeg: a kihívás ugyan hatalmas volt, emberfeletti, de önök megfeleltek neki, és közben emberek maradtak.
Ez nagy szó! Ez előtt kalapot kell emelni, mert jól tudom, hogy egy pandémiás vészhelyzet első frontvonalában nem csupán a munka a sok és a nehéz, hanem mindennek a lelki terhe is. Amikor szinte futószalagon érkeznek az ápolásra és gyógyításra szoruló betegek; amikor a legnagyobb igyekezetük dacára sem tudnak mindenkit megmenteni, akkor nagyon nehéz nem kiégni, nem cinikusnak lenni, nem belefásulni. Tudom és megértem, hogy voltak ilyen pillanataik, de közben száz és száz helyről jött a visszajelzés, hogy önök odaadóan látták el a feladataikat, és miközben nyilván aggódtak a saját egészségükért, a szeretteik biztonságáért, kimerülten is meglátták az embert a betegben. Hipokratész egyik legszebb intését követték, ami így szól: „Fontosabb tudni azt, milyen embernek van valamilyen betegsége, mint azt, hogy milyen betegsége van valakinek.”
Mindenekelőtt azért jöttem el ide, hogy ezt megköszönjem önöknek, bár gyötör a kétség, hogy vannak-e méltó mondatok annak az áldozatnak az elismerésére, amit önök vállaltak a koronavírus-járvány idején.
Egy éve ilyenkor a következő szavakkal fordultam önökhöz: „Tudom, hogy nagyon elfáradtak. Testileg is, lelkileg is. Tudom, hogy a megemelt bérek, a plusz szabadnapok nem elegendőek arra, hogy most önfeledten ünnepeljenek, hiszen nagyon sok tragédiát láttak, amelyek sötétjét még a nyári nap verőfénye sem tudja egyhamar szétoszlatni. Én azt kívánom, hogy hallják meg a nemzet hálás köszönetnyilvánítását, és érezzék át, hogy olyan tetteket vittek véghez, amelyekkel nemzedékekre beírták magukat a magyar egészségügy történelmébe. Kívánom önöknek, hogy most békeidő jöjjön, amelyben jut idejük a pihenésre, a feltöltődésre, önmagukra és a családjukra is.”
Így köszöntöttem önöket 2021 júniusának végén, amikor még nem sejtettük, hogy a járványos időket talán már magunk mögött hagyva mégsem kapjuk meg a békeidő ajándékát. A szomszédunkban dúló háború, a hozzánk érkező idestova egymillió menekült, a konfliktus gazdasági hatásai – mint mindenkire – önökre is újra nagy terhet rakott. Még ki sem pihentük az elmúlt két év szenvedéseit és küzdelmeit, de már újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Igaza volt a miniszterelnök úrnak, amikor azt mondta, hogy a járványok és a háborúk kora jön.
Ilyen időkben rendkívül fontos a nemzeti egység, az összetartozás, az összekapaszkodás, az együttműködés. Vihar alatt járva csak egymást támogatva tudunk állva maradni. Én biztos vagyok benne, hogy önök ugyanúgy teszik és tenni fogják a dolgukat, mert nem csupán egy munkát vállaltak, nem csupán egy állást töltenek be, hanem egy hivatást, amely az egész életüket meghatározza. Ilyenre csak kivételes emberek képesek, akiket köszönet, tisztelet és megbecsülés illet. Törvényhozóként minden tőlem telhetőt elkövettem és el is fogok követni, hogy méltó körülmények között szolgálhassák az embereket. Ez különösen igaz, ha a mi kórházunk és rendelőintézetünk fejlesztéséról van szó, amiért mindig kiálltam és mindig ki fogok állni a kormánnyal folytatott tárgyalásaim során. Emlékszünk rá, hogy Cegléden 12 milliárd forintból újulhat meg a kórház, Nagykőrösön pedig félmilliárd forintot kapott a kórház, hogy jobb minőségű szolgáltatást nyújthasson.
Az emberek szolgálatáról beszéltem önöknek, mert a hivatásuk az emberek szolgálata – ahogyan az enyém is. A mi civilizációnk alapja tudniillik az, hogy felesleges ember még nem született. Ebből következik, hogy felesleges ember sem halt meg még. Minden emberi élet az utolsó lehetséges pillanatig védendő érték. Az orvos, az ápoló kiváltképp nem ítélkezik, hanem segít. Teszi a dolgát. Megcselekszi, amit egy ember megtud, a többit pedig rábízza Istenre. Nincs ennél nagyszerűbb keresztényi cselekedet, és ezt a jelzőt most hangsúlyozottan nem vallási, hanem morális értelemben használom.
Tudom, hogy bár még kimutatni sem volt idejük, erejük, de minden elhunyt betegüket, honfitársunkat velem, velünk együtt meggyászolták. Tudom, hogy mennyire fáj már a kezelés előtt látni, hogy alig tehetnek valamit, mert a betegség nem visszafordítható. Tudom, hogy mekkora siker minden meggyógyított, talpra állított, a családjába, az életébe visszaengedett beteg. És tudom, hogy ezt önök sokszor nem mondják, de igenis érzik. Hiszen emberek, és nincs nagyszerűbb, mint a gyógyító, aki ember tud maradni.
Ez a nap, a Semmelweis-nap az önök napja. A névadó is rendkívüli ember volt, akinek rendkívüli, sok elemében tragikus sors jutott. Hosszú és fájdalmas utat járt be, mire – bizony csak évtizedekkel a halála után – mindenki az anyák megmentőjeként tekintett rá. Filmvászonra illő, tragikus fordulatokkal teli történet ez, amiből én most csak néhány kockányi felvillanást hoztam önöknek.
Semmelweis Ignácnak senki sem hitt, amikor azt állította, hogy a klórmeszes kézmosás megelőzi a gyermekágyi lázat, amelyet akkor még önálló kórképnek tekintettek, és ami nők sokaságának okozta a halálát. Ez a rendkívüli, kétségkívül rabiátus modorú ember a kortársait felháborító, már-már hittérítői makacssággal, hosszú levelekben, több ezer oldalas szakmunkákban bizonygatta igazát és bizony az elfajult vita hevében nem egyszer gyilkosoknak nevezte az orvostársait.
Semmelweis Ignác gyanús körülmények között, valószínűleg egy boncolás közben szerzett fertőzés következtében, elmegyógyintézetben halt meg, ahol az ápolói többször brutálisan megverték. Nem túlzás azt állítani, hogy ő volt a magyar, sőt az egyetemes orvostörténelem mártírja és hősi halottja. De nem csak ő. Kevéssé ismert tény, hogy a kiel-i Michaelis professzor azon kevés korabeli orvosok közé tartozott, akik felismerték Semmelweis felfedezésének jelentőségét, és amikor megértette, hogy munkája során tudtán kívül számtalan édesanya, köztük szeretett unokahúga halálát okozta, vonat elé vetette magát. Azt is kevesen tudják, hogy Semmelweis felesége a nagy orvos halála után nevet változtatott az üldöztetések miatt és morfinista lett, a fia pedig öngyilkosságba menekült.
Semmelweis megfigyelésének korszakos jelentőségét csak egy jó évtized múltán, a francia Pasteur és a német Koch bakteriológiai kutatásait követően kezdték felmérni. Lord Lister viszont már – akinek a nevéhez az aszepszis felfedezését kötik – Pasteur mellett Semmelweist tartotta elődjének.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Az egészségügy napján kötelességem szólni arról, hogy mi, a nemzeti, polgári oldal kormányereje mit teszünk az ágazatért, hogy önök méltó feltételek között végezzék a munkájukat.
Kormányunk az egészségügyre 2023-ban mintegy 2.670 milliárd forintot fog rendelkezésre bocsátani. Ez több mint 1.470 milliárd forinttal magasabb összeg, mint a baloldali kormány által benyújtott utolsó, 2010-es
költségvetésben. Jövőre több mint 120 százalékkal többet fordítunk az egészségügy működésére, mint 2010-ben.
A legnagyobb bérnövekedés az egészségügyben valósult meg. Ennek összege 2010-hez képest több mint négyszeresére nő 2023-ban, vagyis 816 milliárd forinttal több – összesen 1086 milliárd forint – jut az egészségügyben dolgozók fizetésére, mint 2010-ben. A 2021-ben megkezdődött orvosi béremelési program alapján 2023-ra egy kezdő rezidens korábbi 255 ezer forintos alapbére 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos alapbére pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.
Önök azonban nemcsak egészségügyi dolgozók, hanem adófizető, családos polgárok is, ezért a többi döntésünkben is érintettek. Önök is érzik, megszenvedik, hogy az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában jelentős az áremelkedés, az energiaárak pedig az egekben vannak. A kormány
legfontosabb célja, hogy Magyarország maradjon ki a háborúból, és ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát. Most a legfontosabb feladat Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése, valamint az ország energiaellátásának biztosítása és a rezsicsökkentés védelme. A kormány az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi az ország biztonságát, a rezsicsökkentést, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a
családokat. Ezt ígérem, sőt garantálom önöknek képviselőként.
A következő évben is megmarad a 13. havi nyugdíj és az infláció mértékének megfelelően tovább emelkednek a nyugdíjak. Mindezek mellett a költségvetés a mostani rendkívüli időkben is kiemelten kezeli a magyar családok, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatását. A családi adórendszer adókedvezményei, a legalább négy gyermeket nevelő nők személyi jövedelemadó-mentessége, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentessége továbbra is hozzájárul a családok vásárlóerejének fenntartásához. A családpolitikai kiadások és az adókedvezmények együttes összege az idei évhez képest közel 450 milliárd forinttal 3225 milliárd forintra növekszik.
Kedves vendégeink!
Ezen a napon egy egész nemzet sugározza önök felé a háláját, mert olyan teljesítményt tesznek le az asztalra, amellyel nemzedékekre példát mutattak az egészségügy nehéz szolgálatára vállalkozóknak. A béremelés, a plusz szabadság ennek csak nyilvánvaló, de halvány köszönete, én tudom. Viszont azt gondolom, hogy önök többet tettek az egészségügy presztízsének növelése érdekében, mint bárki más az utóbbi száz évben. A remény infúzióját önök kötötték be a nemzet testébe. Ezért nevezem történelminek a tettet, amit végrehajtottak. Úgy is mondhatnám, hogy önök mind falanxba rendeződött spártai hősök, hiszen „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”.
Beszédemet Albert Schweitzer gondolataival zárom: „Minden szellemi és intellektuális dolog fölött, a filozófia és a teológia fölött áll az ember segítőkészsége a másik ember iránt, és az a feladat, hogy az ember az embernek testvére legyen.”
Köszönöm, hogy meghallgattak, és az egész nemzet nevében köszönöm a szolgálatukat.